2025 nem lesz annyira kegyes hozzánk, mint 2024 volt, amikor hét hosszú hétvégét is kaptunk.
Böröcz László I. kerületi polgármester utasítására. A polgármester azt mondta, a visszajelzések alapján a kordon nem a jó megoldás, ők pedig olyat szeretnének, amivel az emberek döntő többsége egyetért.
Január 1-jén kerítették el a Halászbástya alsó részét, és tábla hirdeti, hogy 1500 forintért lehet csak kinézni a Dunára.
Az előkészítő munka megkezdéséről egy szilveszteri kormányhatározatban döntöttek.
2023 óta nem állítottak elő terméket.
Miközben a trafik nélküli települések száma nő.
Az átlagbér reálértéken nagyot nőtt 2010 óta, de a forint gyengülése miatt nemzetközi kitekintésben így is rém alacsony. Csaknem 430 ezres volt a népességfogyás, egyes járásokban ötödével csökkent a lakosok száma. Grafikonözön felcsúti jegyáraktól szociális kiadásokon át egy igazi sikertörténetig.
Az ellen tiltakoztak, hogy az önkormányzat helyett egy kaposvári cég veszi át a térségben szemétszállítási feladatokat.
A Pécsi-tó az első a télen, amin hivatalosan is biztonságos a korcsolyázás.
A tűzoltóknak és a mentőknek is sűrű éjszakájuk volt.
Veres András szerint az egyházat támadó erők a papok bűneit csak ürügyként használják, a támadás oka pedig az, hogy a katolikus értékrend zavarja a saját ideológiájuk terjesztését.
Ünnepélyes keretek között nyitották meg a határátkelőket, a legmagasabb rangú politikus Magyar Levente államtitkár volt.
Az adózásban az egyik kezével ad, a másikkal sokkal többet vesz el a kormány, amely megismertet minket az inflációgerjesztő inflációkövetéssel is. Extra szívást hoz az év az autósoknak és azoknak, akik eddig ügyfélkapuztak.
Párhuzamba állította a mostani helyzetet 2008-cal, amikor Orbán akart előrehozott választást, és azt mondta: „Csak most ön lett Gyurcsány Ferenc”. És mi volt még a beszédben? Országjárós arcképcsarnok, elszámoltatás és nemzeti egység ígérete.
Ha valaki tartalékosnak megy, akár 64 többletpontja is lehet egyetemi felvételin, derül ki a 312 oldalas Magyar Közlönyből, amiben m betűt M betűre cserélő jogszabályt is elrejtettek.