Belföld

Hiába írták bele az Alaptörvénybe az önazonossághoz való jogot, durván jogsértők az eddig meghozott rendeletek

Egyértelműen diszkriminatívak az „önazonosság védelmében” hozott rendeletek. Azt a törvényt is sértik, amelyre hivatkozva meghozták a beköltözést korlátozni célzó szabályokat. A jogvédő szerint annyira gyenge a szabályozás, hogy a törvény nem sokáig lesz érvényben mai formájában.

Keller-Alánt Ákos
belföld

A kormánynak válaszolnia kell Hadházy Ákosnak, hogy mi történt a Szerbiának juttatott harckocsikkal

Első fokon pert nyert az ügyben a Transparency. A HM azzal is próbált védekezni, hogy nem derült ki az adatigénylésből: Szerbia alatt mit kell érteni.

Jelinek Anna
belföld

Öt embert kellett kimenteni a Dunán, miután egy hajó keresztbe fordulva beszorult két uszály közé

A folyó csepeli szakaszán történt baleset után két felnőttet és három gyereket mentettek ki, senki nem sérült meg.

Jelinek Anna
belföld

Tiltakozik a kereskedelmi szövetség a palackvisszaváltási rendszer átalakítása ellen

„A visszaváltás a nagy kereskedelmi láncoknál eddig is veszteségesen és rosszul üzemelt.”

Botos Tamás
belföld

Már hatályon kívül is helyezte „önazonossági” rendeletét Mezőkeresztes

Ez volt az első település, mely a helyi önazonosság védelméről szóló törvény alapján próbálta korlátozni, ki költözhet be a településre.

Keller-Alánt Ákos
belföld

Megjöttek az Otthon Start Program részletszabályai

A 3 százalékos kedvezményes hitelt szeptember elsejétől lehet igényelni.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Három nap alatt két és fél méterrel emelkedett a Duna

Volt honnan.

Botos Tamás
belföld

Az első félévben csaknem 30 ezerrel többen haltak meg, mint ahányan születtek

Bár júniusban az év eleje óta nem látott csúcsra nőtt a születések száma, még így sem érte el a napi 200-at.

Haász János
belföld

Évi egymillió forintos otthonteremtési támogatást ad a kormány a közszolgálatban dolgozóknak

Lakáshitel-törlesztésre vagy új lakáshitel önrészének kifizetésére is fordíthatják majd.

Inkei Bence
belföld

Pénteken hallgatják ki Karácsonyt gyanúsítottként a Pride miatt

A főpolgármester nem kapott formális írásbeli idézést, telefonon egyeztettek a meghallgatás időpontjáról.

Mészáros Juli
belföld

Tiborcz szerint nem szenzáció, hogy megengedhet magának vagy a feleségének egy drágább cipőt vagy zakót

Orbán Ráhel férje, Orbán Viktor miniszterelnök veje azt is mondta, őt üzletemberként nem befolyásolja a választás eredménye.

Benics Márk
belföld

Németh Balázs bekapcsolt mikrofonnál káromkodott, majd ezt később a mesterséges intelligenciára fogta

Pár perccel a Harcosok órája legújabb élő adásának indítása előtt bekapcsolták a mikrofont.

Mészáros Juli
belföld

Újabb aggasztó adat a magyarországi népességről: bő húsz év alatt a középkorúak országa lettünk

Az átlagéletkor több mint négy évvel nőtt ebben az évezredben, közben hat megyében több mint 30 százalékkal, a rekorder Békésben csaknem 40 százalékkal csökkent a 14 év alattiak száma. A népesség csaknem 700 ezerrel csökkent, a 65 fölöttiek száma több mint 400 ezerrel nőtt.

Haász János
belföld

Kiszúrták Hadházy Ákos autójának kerekeit az Orbán család hatvanpusztai birtokánál

A képviselő szerint Orbán smasszerei voltak.

Fődi Kitti
belföld

Túrkevei polgármester a strandról: A gáz többeket veszélyeztetett, de nincs súlyos sérült

A mentőhelikopter egy két és fél éves lengyel kisfiúhoz kellett, mert nem tudta elmondani, van-e baja.

Fődi Kitti
belföld