Belföld

Csak egy napig működött élesben a kórházi arcfelismerő rendszer

Hétfőn még a kapuk kötelező használatáról tájékoztatták az állami kórházak dolgozóit, egy keddi levél szerint csak tesztüzem zajlik.

Haász János
belföld

A Fidesz egykori csepeli polgármester-jelöltje volt az, aki felterjesztette az állásra a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját

Eddig sima minisztériumi főosztályvezetőként emlegették a felterjesztőt. Most kiderült, hogy emellett erős fideszes politikai kötődése is volt.

Bódog Bálint
belföld

A Sándor-palota azt mondja, „csupán észrevételeket jelzett” az átláthatóságinak nevezett törvényhez, ami nem egyedi eset

Az azonban nem derült ki, hogy pontosan milyen észrevételei voltak a közéleti történéseket ritkán, de annál emlékezetesebben észrevételező köztársasági elnöknek.

Jelinek Anna
belföld

Kozma Ákost, az alapvető jogok biztosát jelöli a Fidesz az Alkotmánybíróság egyik megüresedett helyére

Jelinek Anna
belföld

Páros lábbal száll bele az utaztatós, zártkörű Fidesz-fórumokba, és isteníti Lázár János roadshow-ját a Lázár János-közeli hódmezővásárhelyi lap

Ahol hiányzik a kompetencia, ott a huhogás és irigység marad, ami a közösségi médiában és a politikában is kurva kevés, üzen a lap minden politikusnak, aki nem Lázár.

Rovó Attila
belföld

Visszaélések miatt nyomoz az ügyészség a fővárosi kormányhivatalnál

A Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztályának több dolgozójával szemben nyomoznak.

Bódog Bálint
belföld

Tiktokos fogadás miatt felgyújtotta magát, kórházba került és három hét múlva meghalt egy jászsági nő

A gyermekei is végignézték a szenvedését.

Bódog Bálint
belföld

Lázár János úgy döntött, Hódmezővásárhely mégsem kapja meg a szabadkígyósi kastélyt

Pedig a miniszter nemrég még megköszönte a hódmezővásárhelyiek nagyvonalúságát.

Bódog Bálint
belföld

Éhségsztrájkba kezd a Magyarországon fogvatartott antifasiszta támadó, azt mondja, csótányok között alszik, nem engedik emberek közé és naponta megmotozzák

A német Maja arra akarja felhívni a figyelmet, hogy senkit ne adjanak ki Magyarországnak, mert itt tűrhetetlenül bánnak az őrizetesekkel.

Bódog Bálint
belföld

Négymilliós bírságot kell fizetnie a TV2-nek, amiért felismerhetően mutatott be egy bántalmazott gyermeket a Tények

Egy 12 éves kisfiú hosszan tartó bántalmazásáról számoltak be úgy, hogy a képernyőn többször is felismerhetően megjelent a gyermek arca profilból, ezenkívül a sérüléseit is bemutatták, és a keresztnevét is ismertették.

Kaufmann Balázs
belföld

Nem biztos a fideszes képviselő indulása, úgyhogy összehívta a befolyása alatt lévő polgármestereket propagandavideókat gyártani a pártnak

A körzet 33 polgármesteréből 11 szállt be a kampányba.

Bábel Vilmos
belföld

Orbán Ráhel: „Szerintem egymásnak bemutatni sehogy sem cool”

Harcos kiállás.

Bábel Vilmos
belföld

Gulyás megerősítette: Elsőre átment a kifogástalan-életvitel-ellenőrzésen a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója

Az első átvilágítás után jutott az NVSZ olyan információ birtokába, ami alapján újra megvizsgálták az igazgatót. A Belügyminisztérium belső vizsgálatot indított, hogy megtalálja, ki végezte el a Szőlő utcai javítóintézet emberkereskedelemmel gyanúsított igazgatójának átvilágítását.

Jelinek Anna, Bódog Bálint
belföld

Elrendelte a bíróság a Jeszenszky Gézára támadó férfi letartóztatását, a férfi azt mondja, pszichiátriai kezelés alatt áll, gyógyszert szed

Az ördög nem alszik. A férfi akár életfogytiglant is kaphat.

Bábel Vilmos
belföld

Újra Magyarországra látogatott a holokauszttagadó Mahmud Ahmadinezsád volt iráni elnök

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadást, az egyetem rektorával meg is ajándékozták egymást.

Mészáros Juli
belföld