A köztársasági elnök a januártól májusig tartó időszakban 69 kérelmet utasított el.
A kamara szerint a törvényjavaslat a mostani formájában „több aggályt vet fel, mint amennyit megválaszol”.
Kezdés időpontja: a nyári szünet kezdete. Desztináció: egy kiemelten forgalmas szakasz.
A keresztnevek engedélyeztetését miniszteri hatáskörbe helyezné.
Nem szeretne a kiszolgáltatottja lenni senkinek.
Az ülésen Rákné nem vett részt.
Úgynevezett sürgős vitát tarthatnak a tervezetről, ami az EP magyarországi jelentéstevője szerint az utolsó lépés a független média és a civil társadalom felszámolása felé.
A jegybank ingatlanos cégének felügyelőbizottságát egy olimpiai bajnok is színesíti, akit tavaly a Fidesz polgármesterjelöltjeként 70:28-ra vertek a II. kerületben.
A bírák szerint szerint a törvényjavaslat az alaptörvénnyel is szembemegy, annak „azonnali, alapos és teljeskörű felülvizsgálata szükséges”.
A miniszterelnök veje és Orbán Ráhel is büszkék arra, hogy a szállodaprojektekkel az épített örökséget mentik meg, ami „komoly felelősséggel járó misszió”. Megnéztük a beruházásaikat: a valóban értékmentő turai kirakatprojekt mellett műemlékház kibelezését, érintetlenül továbbpasszolt ingatlanokat, másoktól készen átvett épületeket találtunk.
Rendőrségi toborzáshoz készült a fotó, amire Rétvári Bence ráírta hogy KDNP, és kiposztolta. A rajta szereplő rendőr ezt szóvá tette, amiért megbüntették.
2010 óta most fordul elő tizedszer, hogy a miniszterelnök a nevére vesz egy törvényjavaslatot. Ebből három technikai törvény volt, egyet végül nem szavaztak meg, a többiben ott van a migránskvóta elleni harc, illetve az alaptörvény két hírhedt módosítása is.
A Nobel-békedíjas lengyel elnök korábban Orbánnak is adott tanácsokat, most azt mondja, hiba volt Pestre menekíteni Romanowskit. „Egy tolvaj, egy bűnöző ez az ember. Kár, hogy ebben az ügyben ez történt a magyar-lengyel két jó baráttal.”
A család szerint a férfit pár gramm fű miatt verték halálra a rendőrök.
A Fehér Ház terrorizmus elleni hozzáállásából adott gyorstalpalót Trump magyar származású tanácsadója egy budapesti biztonságpolitikai konferencián. Kína, szólásszabadság, migránsok, LMBTQ a fókuszban.