Politikáról pedig régóta nem beszélnek egymással, Gyurcsány hosszú folyamat végén hozta meg a döntését. Egyebek között ezekről beszélt Dobrev Klára az első hosszú interjúban, amit Gyurcsány visszavonulása óta adott.
A DK közleménye szerint Kiss Lászlót „nem tudták megtörni a Fidesz börtönében”.
A TV2 propagandahíradójának műsorvezetője közös képet is posztolt.
„Érted lettünk. Veled Vagyunk. Miattad maradunk” – üzenik a civilek. Nem kérnek rá engedélyt, hogy segítsenek.
Mivel a törvényjavaslat nem fogalmaz világosan, kire, mire, milyen magatartásra vonatkozik, felkészülni is nehéz rá. Közben a dermesztő hatását is szem előtt kell tartani.
De van olyan bérlakás, ami a becsült ár alig 15 százalékáét vihető el.
Mármint felülre: csak a póló került 600 ezerbe.
Ez a kép vajon mire alkalmas?
A kormányfő lánya és Tiborcz István anyja is földeket vásárol Dél-Somogyban, összesen már 700 millió forintnál tartanak. Mindegyik adásvételben benne van a Drawa nevű agrárcég, Tiborcz tavalyi szerzeménye, ami akkora biznisz, hogy a földjein lévő Széchenyi-kastélyt is csak játszótérnek tartják a helyiek.
Azért osztotta csak meg, mert felületesen olvasta. Ő is.
A rendelkezés alaptörvény-ellenes, megsemmisítik, tilos alkalmazni.
„Csak nehogy valaki olyan legyen, akit a választók küldtek a közgyűlésbe” – tette hozzá a főpolgármester.
A távozó Polt Péter korábbi kabinetfőnöke lett Sulyok Tamás választottja.
Telexes és 444-es újságírók beszélgettek arról, mi a cél a nagytakarítás-törvénnyel, és hogyan tovább.
A Facebookon igen aktív Nemes Klára akkor nyomta ki a telefont, amikor megkérdeztük, hogy egyet is ért-e a szöveggel.