Magyarellenes propagandát emleget azzal kapcsolatban, hogy ukrán katonai célpontokat derítettek fel.
„Lehet vitatkozni. De nem így. Nem nálunk.”
Soha nem fordult még elő, hogy egy NATO tagország számára ellenséges kémkedéssel vádolt embert tartóztattak volna le Ukrajnában.
A volt vezérkari főnök, aki már a Tisza politikusa, azt írta, „bármilyen vizsgálattal” szembenéz.
A rendőr szerdán az Ügyfélkapun keresztül értesült arról, hogy fegyelmi eljárás indult ellene a Facebook-posztja miatt.
Azt nem tudni, pontosan milyen céllal hozták létre, de az iratokba betekintő HVG szerint alkalmas arra, hogy bármennyi pénzt igazoltan el lehessen költeni rá.
Leel-Őssy Gábor a tavalyi választási kudarc után szólította fel Gyurcsányt a távozásra. Szerinte a mostani lépés megkésett, de egyébként sem látja a „porfogó óellenzék” jövőjét.
A kormány szatellitszervezetének számító CÖF a Nemzet Hangja konzultáció adatkezelési tájékoztatóját kifogásolta, az szerintük nem felelt meg a jogszabályoknak.
Szerinte az is egybetartozik, hogy a kormány életképes hadsereget akar, de azzal nem akar más országok konfliktusába avatkozni.
Navracsics tárcája pedig 112 ezer forintért bérelt szerb zászlót és milliókért vett rejtjelező készülékeket.
A leromlott egészségi állapotú férfit a kórházból vitték el, hogy megházasodhassanak, volt dokumentum, amit nem is ő írt alá.
Az esszékérdésekben Rákócziból vagy a Bethlen-konszolidáció és liberalizmusból vagy Európa 20. századi népességéből lehetett választani.
A NER-es kötődésű magántőkealap tulajdonában lévő Influentia Kft.-nek elege lett a hazugságokból!
Egy webáruházból 34 alkalommal rendelt valótlan névvel és adatokkal termékeket, majd elkezdett ügyeskedni.
A politikai botránnyá fújt ügyben négy ember ellen emeltek vádat, a letöltendő börtön mellett pénzbüntetést is kért rájuk az ügyészség.