Az Európai Tanács jelentése szerint a bántalmazások olyan helyiségekben - raktár, orvosi rendelő, cella, közös zuhanyzó - történhettek, amikre nem látnak rá a biztonsági kamerák.
A 2026-ban életbe lépő új menekültügyi és migrációs paktum alól a holland és a magyar kormány is mentességet kért.
Nem az ügy elvi alapjairól született döntés, a támadott közigazgatási eljárás volt rendben a bíróság szerint.
Sasi-Szabó Tamás minőségirányítási vezetőként dolgozott, de a magáncégnél nem támogatták, hogy nyilvánosságra hozza a fizetését.
A reformkor nagyjai projekthez kapcsolódó 7800 bábut 29 millió forintért gyártják le, hogy mire használják majd, nem tudni.
Mármint a párt tagsági programjával. A két hónapos késéssel közzétett pénzügyi jelentés szerint a második legnagyobb kiadás a bérköltség volt.
Lázár János augusztusban egy kolozsvári IC kisiklása után azt mondta, ha egy utas megsérül, az az ő személyes felelőssége.
Beszélt az euró bevezetéséről is a lapnak, azt mondta, a pontos dátumot még ki kell dolgozni.
Nem lenne hülyeség, ha tényleg az lenne végre.
Egy személyvonat a le- és felszállás után engedély nélkül indult el.
Drágulás történik.
Pénteken, amikor Bicskén nem engedték be, még úgy volt, hogy majd kedden Pécsen be fogják. Nem fogják.
A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.
Többségében kelet-magyarországi nehéz sorsú, többnyire drogfüggő nőket és lányokat kényszerítettek prostitúcióra, verték és drogozták őket.
Még van 3 hónap, addig akármennyit is beterelhetnek.