A kiszolgáltatott helyzetben lévő embereknek kábítószerrel „fizettek”.
Budapestnek közel két hónapja nincs főpolgármester-helyettese, mert eddig nem sikerült olyan jelöltet találni, akit támogatna a szükséges többség. A főpolgármester Vitézy Dávidot és Kiss Ambrust javasolná, akiknek a támogatását eddig kizárta a Tisza.
Még 2019 februárjában támadták meg őket a kitörés napjára szervezett megemlékezésen részt vevő, máig büntetlen szélsőjobboldaliak. Ügyvédjük most az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.
A leszakadt felsővezeték miatt esélye sem volt odaérni Szombathelyre.
Néhány év alatt több ezer ázsiai vendégmunkás érkezett Magyarországra, és a számuk csak nőni fog. Hogy érzik itt magukat, és mit szólnak hozzájuk a befogadó települések lakói? Személyes interjúk mellett reprezentatív közvélemény-kutatás segít választ adni a kérdésekre.
Az elektromos járművek iránti kereslet csökkenésére reagáltak.
3 millió vissza nem térítendőt és 3 millió kamatmentes kölcsönt lehet kapni a családi házak energiafelújítására, a szigetelés megcsinálásával már 50 százalékos megtakarítást is el lehet érni. Miért nem állnak sorban mégsem az igénylők?
Helyreigazítás a Kiskunfélegyházán gyártott honvédségi fegyverekről.
Az Alkotmánybíróság szerint azért nem lehet számon kérni a szuverenitás védelmezőit, mert azok nem tudnak büntetést kiszabni. Azzal sincs baja, ha a propagandasajtót felhasználva hamis alapokon nemzetárulóként bélyegez meg szervezeteket.
Tél tábornok beköszönt.
A legtöbb bejelentés a tűzoltósághoz egyelőre vidékről érkezett.
Magyar a hátsó bejáraton akar kimenni, de hiába kéri ezt, úgyhogy egyre idegesebb. Közben az egészet titokban rögzíti valaki, és a videó a kormánymédiában köt ki, mire Magyar Facebookon intéz kirohanást a szereplők és a gyermekvédelem helyzete ellen.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóra, és általában a médiára vonatkozó kijelentései a demokratikus nyilvánosság alapértékeit utasítják el. A demokratikus nyilvánosságban szerepet játszó alulírott kiadók, szerkesztőségek, újságírók, szervezetek közös álláspontja.
A tervezet rekordgyorsaságú elfogadását több bíró is fekete napként jellemzi, amin az igazságszolgáltatás alkut kötött a kormánnyal. A kormány az elmúlt napokban nemcsak a bírók függetlenségének, az ügyvédi kamarának is nekiment.
A fővárosi képviselők csütörtökön kezdhették volna meg az aláírásgyűjtést, de reggel levelet kaptak, miszerint panasz érkezett az Alkotmánybírósághoz.