A Hvg úgy tudja, hogy a kormány újabb bírósági reformra készül 2026-tól, a tervezetről az Országos Bírói Tanács szerdán dönthet.
Hétfő délután hívták össze kedd délelőtt 11 órára a parlament igazságügyi bizottságát, választási tárgyú törvények módosításáról is tárgyalnak.
Hétfőn a NER újabb eszközét élesítették a NER ellen: itt a nemzeti konzultáció ellentettje, a társadalmi párbeszéd. Végigmentünk a kérdőíven, ami a kormányéhoz hasonlóan elsősorban adatgyűjtésnek tűnik, a kérdései viszont nem irányítottak, és a válaszok között sem csak nyilvánvaló hazugságok és demagóg állítások vannak.
Plusz a kamatok. A menekültügyi szabályozás miatt született bírósági ítéletekben szereplő tételekről van szó.
Elszakadt a csoporttól, az anyósülésen megtalálta a slusszkulcsot, felhajtott az elzárt tesztpályára, aztán odalépett.
Pajor egy interjúban bírálta a Hit Gyülekezetét, és mondta, hátrébb vonult a vezetéstől.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő posztolt erről.
Freund Tamás szerint az ELTE állásfoglalása teljes összhangban van az Akadémia véleményével.
Polyák Gábor elhiszi, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója képes megírni egy doktori értekezést, de furcsállja, hogy nem elérhető a dolgozat, ami épp a szuverenitásról szólna.
Az Ond vezér útján lévő épületekben vízhiány tapasztalható, a Fővárosi Vízművek már dolgozik a hiba javításán.
A csodálatos szigetszentmiklósi stadionépítés környéke illegális szemétlerakóvá vált.
A főszervező szerint politikai okok miatt nem támogatják a cégek
Ez az a kutatói program, amit a kormány a Horizontból kizárt modellváltó egyetemeknek talált ki.
Legutóbbi videóinak főszereplője már Magyar Péter volt, idén februárban pedig több megafonos társával azt mutatta meg, hogyan kell bólogatni egy Orbán-videó közben.
Az ország keleti fele lesz jövő héten fókuszban.